 |
|  |
|
Alakul a játékoskeret |  | Sikerrel jártak a hosszúra nyúlt tárgyalások a csapatunk háza táján.
Örömmel számolhatok be arról, hogy most már hivatalosan is régi-új edző ül a körmendi kispadon. Megegyeztünk Sabáli Balázzsal, hogy a következő szezontól újra ő lesz az együttes vezetőedzője, a munkáját egy számára koránt sem ismeretlen szakember, Hencsey Tamás segíti.
Fodor Márton a nyáron a Szolnoki Olaj KK nagyon kedvező ajánlatát fogadta el, amivel versenyezni nem tudtunk, de megértjük Marci döntését. Ezúton is szeretnénk megköszönni neki azt a teljesítményt, amit nálunk nyújtott. Sok sikert kívánunk neki, és reméljük, hogy j&aacut -->>
|
|
|
|
Utánpótlás kosárlabda torna |  | Kedves Szurkolóink!
Szeretettel meghívunk benneteket az 2009.05.30.-án megrendezésre kerülő utánpótlás kosárlabda tornára. A nap folyamán minden korosztály képviselteti magát a rendezvényen a vele azonos korcsoportú zalaegerszegi kosarasokkal. Kérjük, e napon lelkes szurkolásotokból juttassatok a kosárlabdázás fiatalabb csapatainak is. Köszönettel a Körmendi Kosárlabdáért Közhasznú Egyesület. A rendezvény jelképes 500.- Ft.-os belépővel tekinthető meg, amely egy tombola jegyet tartalmaz, ami a mérkőzések közti szünetekben kerül kisorsolásra. A bevétel az utánpótlás egyesület működését támogatja.
Helye: K&ou -->>
|
|
|
|
Megalakult az Összmagyar Szurkolói Szövetség |  | Megalakult az Összmagyar Szurkolói Szövetség
A mai napon megalakult az Összmagyar Szurkolói Szövetség nevet viselő országos szurkolói érdekképviseleti és jogvédelmi szervezet, amely bíróságon bejegyzett egyesületi formában fog működni a
jövőben.
A Szövetség mögött jelenleg 17 magyar tábor áll (futball, kosárlabda és kézilabda táborok egyaránt), és továbbiak csatlakozását is várjuk.
A szervezet hat tagú elnökségét a hat legnagyobb tábor adja: Debrecen, Diósgyőr, Kispest, Ferencváros, Újpest, Videoton. Az elnökség valamennyi tagja egyenlő - a formális elnökségi poszt rotálódik a hat tábor köz&oum -->>
|
|
|
|
MKOSZ válasza nyílt levelünkre |  | Tisztelt Csapatvezető Úr!
Kedves Tamás!
Úgy gondolom, hogy a Szövetség és tagszervezetei közötti kommunikációnak nem a nyílt levél a megfelelő formája. Az általad elküldött kérdésekre azonban megpróbálok legjobb tudásom szerint válaszolni, hiszen egyetértek azzal, hogy a kosárlabdát szeretők számára a válaszok fontosak. 1.
Az MKOSZ Versenybizottság Elnöke javasolta, hogy a Szolnok által beterjesztett videofelvétel ügyében az MKOSZ Elnöksége folytasson le vizsgálatot. A javaslat az Elnökség előző (2009. április 10.) ülésének napirendjében szerepelt, azonban más témák (költségvetés) sürgőss&e -->>
|
|
|
forduló
26| 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | Polaroid - Lami-Véd Körmend | - | Falco KC-Szombathely | 93:84 (31-29,26-17,19-17,12-21) | ; | | 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | Debreceni Egyetem | - | Albacomp | 82:105 (20-28,21-32,22-24,19-21) | ; | | 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | NTE Hegyvidék | - | Szolnoki Olaj | 89:93 (21-20,25-22,15-23,28-28) | ; | | 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | Kaposvári KK | - | Dombóvár KC | 66:72 (15-24,10-16,21-17,20-15) | ; | | 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | ZTE | - | Pécs | 77:75 (13-15,21-28,23-12,20-20) | ; | | 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | Univer KSE | - | Atomerőmű SE | 69:79 (15-23,18-21,21-10,15-25) | ; | | 2009-04-18, 18:00 | Bajnoki alapszakasz, 26.forduló | | Soproni sÖrdögök | - | Marso NYKK | 101:76 (25-22,27-21,23-14,26-19) | ; |
|
|
|
Interjú Szabó Szabolccsal a Körmendi Kosárlabda Klub tulajdonosával |  | Távozik az Sz+Sz Cégcsoport!
Interjú Szabó Szabolccsal a Körmendi Kosárlabda Klub tulajdonosával
- Véget ért a 2008/2009-es bajnokság alapszakasza, a tulajdonos hogyan értékeli a látottakat?
Sz.Sz.: Nehéz ezt a szezont értékelni, mivel nagyon felemásra sikerült. A kupában viszonylag jól szerepeltünk, a bajnokságban sajnos nem a várakozásnak megfelelően teljesített a csapat. Ennek ellenére kiléptünk a nemzetközi porondra is, amely a klub történetében nagyon rég adatott meg és véleményem szerint nem is vallottunk szégyent.
- Az nyilván több időt venne igénybe, hogy a teljes bajnoki szakaszt elemezzük, viszont láthatóan az utolsó mérkőzésen a Falco ellen felszívta magát a csapat. Többen sírtak is, illetve az Ön nyilatkozata az egyik napilapban elég sokat sejtető volt. Milyen búcsúajándékról beszélt akkor?
Sz.Sz: Megköszöntem a játékosoknak a győzelmet, amit egy búcsúajándéknak is vélhettem, hiszen a szezon vége a körmendi szerepvállalásom végét is fogja jelenteni majd. Egy utolsó, igazi, presztízsmérkőzést játszottunk a Falco ellen, amelyet hősies küzdelemmel megnyert a csapat. Nagyon szép ajándék volt.
- Távozása tervezett lépés, vagy a szezon kudarcának az eredménye? Anno három éves szerepvállalásról beszélt...
Sz.Sz.: Mi már a szezon elején bejelentettük, hogy legkésőbb a következő szezon végén távozni fogunk. Így természetesen tervezett távozásról kell beszélni, és nem arról van szó, hogy ez a rossz szereplésnek a következménye. Szerettük volna eredményesebben zárni a szerepvállalásunkat és egy jobb helyezést elérni, azonban ez most így alakult! Mindig és mindenkor a körmendi csapat érdekeit kell szem előtt tartani, nem az egyénét. Most, ebben a helyzetben a körmendi kosárlabdának a 2009/2010-es szezonban olyan vezetőre van szüksége, aki közép vagy hosszú távon tud gondolkodni, és gazdaságilag is erősebb, mint az általam képviselt cégcsoport. Tény, hogy gazdasági válság hatása miatt mi sem tudnánk olyan mértékben támogatni a csapatot, ahogyan az egy tulajdonostól elvárható lenne.
- Mi lesz a Körmendi kosárcsapat jövője, ki lesz az új tulajdonos?
Sz.Sz: A hihetetlenül nehéz anyagi helyzetben lévő csapattal kapcsolatosan annak idején Bebes István polgármester úrral egyeztettünk, így most is Bebes Istvánnak jeleztük visszavonulási szándékunkat lehetőséget biztosítva arra, hogy tárgyalásokat folytasson olyan potenciális tulajdonosakkal, akik megfelelnek a fenti követelményeknek. Egy biztos, mi nem kívánunk nyerészkedni, egy forintért adjuk át a tulajdonrészünk. A vezetőség sem volt tétlen már több hónapja gőzerővel folyik a munka, hogy megtaláljuk a megfelelő utódot, olyant amelyet a Körmendi Kosárlabda klub megérdemel.
- Milyen gazdasági állapotban van jelen pillanatban a csapat? Mi valósult meg a szerepvállalás elején meghatározott elképzelésekből? Mivel elégedett és mi az, amin még dolgozni kell?
Sz.Sz: Röviden összefoglalva részben mindennel elégedett vagyok, de semmivel sem vagyok teljesen elégedett. A szerepvállalásunk kezdetekor meghatározott célt, miszerint a körmendi kosárlabda csapatot életben kell tartani, azt gondolom, hogy maximálisan megvalósítottuk. A csapat életben van. Az adósságállománya csökkent, a konszolidáció folyamatosan zajlik. Természetesen nem értünk az út végére, a gazdasági válság sem segítette munkánkat. Úgy gondolom, hogy ezt a megkezdett utat már könnyebb lesz folytatni, mint annak idején a mi helyzetünkben a konszolidációt elkezdeni.
- Nem fél attól, hogy nem lesz új tulajdonosa a Körmendi Kosárlabda csapatnak?
Sz.Sz.: Nem félek, mert a Körmendi Kosárlabda csapat egy nagy érték! A tradíció és a légkör az, amely értéket ad a csapatnak. Ezt nem lehet a semmiből felépíteni, ezt mindenki tudja. A szurkolók csodálatosak, a játékosok fanatikusak tudnak lenni, ez pedig hozza magával a szenzációs eredményeket. Jómagam soha nem fogom elfelejteni a tavalyi ezüstérem átadásakor tapasztalt szeretetet, és örömöt, amelyet egy ilyen csapat sikere tud jelenteni egy földi halandó számára.
- Ha összegzi az elmúlt két évet, akkor mik azok a dolgok, amiket másként csinálna?
Sz.Sz.: Nagyon sok dolog van, amit másként csinálnék. Tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy mi rutintalanul kezdtük el ezt a munkát. Időbe tellett, amíg megszoktuk a légkört, a kosárlabda sport vezetéséhez szükséges feltételrendszert, illetve az ottani körülményeket. Ezért mondom azt, hogy a továbbiakban is fontos lesz, hogy olyanok vezessék a csapatot, akik lokálisan elfogadottak. Én körmendi vezetőt várok a csapat élére, ez nagyon fontos, ezt bizonyította az elmúlt időszak is.
- Nehéz egy ilyen csapatot vezetni?
Sz.Sz.: Mellékállásban nehéz, azt gondolom, hogy egy ilyen csapatot nem is lehet mellékállásban vezetni. Az is bebizonyosodott továbbá, hogy olyan emberek jelenlétére van szükség a csapatban, akiket ikonként kezelnek a körmendi kosárlabdában, mert nélkülük nagy a széthúzás és sokkal nehezebb a munka. Kívánom az utódomnak, hogy sikerüljön az anyagi konszolidáción kívül erkölcsileg is összekovácsolni a különböző, széthúzó érdekcsoportokat és megteremteni azt, ami szükséges ahhoz, hogy a szurkolók szeretete és rajongása megmaradjon.
- Sokan bíráltak a döntéseit, páran nem is irodalmi stílusban megfogalmazva. Van keserűség Önben?
Sz.Sz.: Egyáltalán nincs. Tisztában kell lenni azzal, hogy egy ilyen szerepvállalásnál vannak olyanok, akik nem szimpatizálnak, vagy adott esetben ellenségesen viselkednek az emberrel. Én azt gondolom, hogy akinek teljes rálátása volt a klub működésére azok látták a jó szándékot és az elért eredményeket is. Tény, hogy két év alatt próbáltuk a folyamatos és jó működést biztosítani a csapat számára, s közben nyertünk 2 bronz és 1 ezüstérmet. Ezt a szándékot vannak, aki értékelték és vannak, akik nem, de ez a világon mindig így is volt, és így is lesz. Soha nem állítottam, hogy azt, amit csinálunk, nem lehetne jobban csinálni, de tőlünk ennyire tellett.
- Volt amikor beleszólt a szakmai kérdésekbe, esetleg a légiósok kiválasztásába?
Sz.Sz.: Rengeteg légiós volt itt az elmúlt két évben!
Soha nem szóltam bele az edzők munkájába, viszont teret adtam az elképzeléseiknek. Ezért is lehetett, hogy a szokásosnál több játékos jött próbára.
- Mit gondol mennyire fogadták Önt el, illetve mennyire volt jó a viszonya a játékosokkal, a polgármesterrel, a körmendi közeggel?
Sz.Sz.: Nézze: Munkakapcsolatban voltunk, ami azt jelenti, hogy szükséges volt néha olyan döntéseket hozni, amelyek sértették bizonyos emberek és embercsoportok érdekeit. Ennek megfelelően ilyenkor biztos nem voltak a csapat vezetői közkedveltek. Azonban a döntéseket meg kellett hozni és ezeket a döntéseket nem bánom a mai napig sem. Redukáltuk a költségvetést, sokkal jobban központosítottuk a csapat irányítási rendszerét, és természetesen a szurkolók felé való kommunikációval is próbáltuk szorosabbá tenni a viszonyt a csapat vezetése és a szurkolók között. Sietve hozzáteszem azt, hogy az idei év elején a marketing oldalon komoly hibát követtünk el azzal, hogy a mércét magasabbra tettük, mint szükséges lett volna.
- Ma már más célkitűzést állítana a csapat elé?
Sz.Sz.: Én szurkolóból lettem csapatvezető, ennek megfelelően mindig arra vágytam, hogy a csapat jól szerepeljen. Tavaly, amikor megnyertük az ezüstérmet és kiálltam a szurkolók elé a pódiumra, azt ígértem, hogy megpróbálunk eggyel jobb helyezést elérni. Ennek megfelelően bajnokcsapatot szerettünk volna építeni, holott a realitás a nyolcba kerülés lett volna, és egy sokkal kisebb költségvetéssel folytathattuk volna a konszolidációt. Azt gondolom, hogy a most következő vezetésnek sem lesz más lehetősége, mint, hogy türelmet fog kérni a szurkolóktól, és elfogadtatja, hogy sajnos a szurkolók teherviselésén sokat könnyíteni nem lehet a klub fenntartása érdekében, illetve a reális elvárás ma és az elkövetkező időszakban a nyolcba kerülés lehet csak.
- Hátra van még a rájátszás. Milyenek az esélyek és milyen csapattal fog nekivágni az alsóházi rájátszásnak?
Sz.Sz.: Minden játékosunknak élő szerződése van, Banks-nek is. Ez a szakmának a felelőssége, mert úgy gondolom, hogy az alsóházi rájátszás, már arról kell, hogy szóljon, hogy a jövőt készítsük elő, ahogy mi ezt meg is hirdettük. Ennek megfelelően kell dolgoznia a szakmának. Mielőbb edzőt kell keresnünk, mielőbb új tulajdonost kell keresnünk és el kell kezdenünk a felkészülést egy sikeres és hosszútávon gyümölcsöző új körmendi kosárlabda koncepcióra.
- Zárszóként mit mondana?
Sz.Sz.: Zárszóként azt üzenném mindenkinek, beleértve a családomat is, hogy köszönöm, hogy ebben a két évben úgy viszonyultak hozzám, hogy azzal elősegítették azt, hogy a vállalásomat teljesíthessem. Ez sem a családom sem a támogatók, sem a város támogatása nélkül nem lett volna lehetséges. Egyedül nem lettem volna képes a csapatot életben tartani, de így együtt sikerült. Mindenki, akinek szimpatikus volt a személyem és a csapatom összetétele remélem, hogy jó szívvel gondol majd ránk.
Azok pedig, akik más véleményen voltak, remélhetőleg az őszi idényben már szívesen látnak viszont a 20 éve megszokott szurkolói helyemen.
KKC Infó
- 2007 májusa óta változott meg az eddig tapasztalható állandóság a csapat körül, aztán októberben vette át az Sz+Sz csoport a csapat irányítását, szerepvállalásuk során rengeteg változáson ment át a csapat , ennek főbb állomásait soroljuk fel most:
2007. május: az öltözőben elhangzik, hogy pénzhiány miatt a csapat nem tudja vállalni az NB 1-es szereplést
2007 október: az új tulajdonos megérkezése, a csapat hivatalos neve: Polaroid Lami Véd Körmend lett , az első mérkőzésen százak könnyezik meg a „Voltunk, vagyunk, leszünk” videót
2007. december: Zsebe lemond. Meglepő döntésként Krivacsevics kerül a csapat élére
2008.január: a Hódmezővásárhely elleni vereség után a 12.helyen áll a csapat
2008. február: Manix Auriantal nem lehet a csapat játékosa, papírjai 5 perccel az átigazolási határidő lejárta után érkeznek meg.
2008 jan. – május: hihetetlen sikerszéria mellett kupa-bronz és bajnoki ezüstérem
2008. június: Krivacsevics az év edzője Magyarországon, s hosszabbít Körmenden – minden magyar játékos marad a csapatnál
2008 július: Indulás a Eurochallange kupában, a sorsoláson Berlinben a CSKA Moszkva edzője (Európában az év edzője) felajánlja a szakmai segítséget Krivacsevicsnek és meghívja Moszkvába. Az Alba Berlin edzőmeccsre hívja a csapatot, a francia Szövetség képviselői nyári táborba invitáljak az utánpótlást
2008.szeptember, október : Nemzetközi torna Finnországban , megkezdődik és gyorsan véget is ér a csapat számára az Eurochallange kupasorozat . Vavra Peti sérülése miatt kiesik az egész szezonra, a gazdasági válság hátasára egyre több szponzor vonja vissza a támogatói szándékát
2008.november: Krivacsevics távozik, Hene a karmester
2009.január: Döcög a szekér, morális válság, Stahl lehet a megoldás, Ő az új edző
2009. március: elúszik a rájátszás, alsóházban folyatja a Körmend, Trummer helyett Ferencz a csapatkapitány
2009. április: Kupa – bronz, légiósok és Stahl indul haza, egyedül Banks marad, aki vezet több ranglistát is - az Sz+Sz csoport bejelenti, hogy kiszáll a csapat tulajdonosi szerkezetből.
And The Show Must Go On.
|
|
Távozik az Sz+Sz Cégcsoport! |  | Sajtónyilatkozat
Körmend, 2009. április 23
Az Sz+Sz Csoport, a Polaroid - Lami-Véd Körmend NB1 A csoportos kosárlabda csapatának 100%-os tulajdonosa a mai napon bejelentette, hogy a szezon végén átadja tulajdonjogát, s a továbbiakban nem kíván aktívan részt venni a csapat irányításában.
Szabó Szabolcs, a cégcsoport képviseletében az alábbiakat mondta zárónyilatkozatában:
„A cégcsoport a csapat idei eredményétől teljesen függetlenül, tervezetten száll ki a körmendi kosárlabdában tett szerepvállalásából. „Már ősszel jeleztük, hogy legkésőbb a jövő év végén távozunk, azonban a csapat jelenlegi helyzetében úgy ítéltük meg, hogy olyan tulajdonosra van szükség, aki közép vagy hosszútávon képes gondoskodni a csapat sorsáról és gazdaságilag is erősebb támogatást tud nyújtani, mint a válság által érintett jelenlegi tulajdonos. Ezen döntésünkről természetesen minden érintettet időben tájékoztattunk és az új tulajdonost a kezdeti időszakban maximálisan támogatni fogjuk. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy közreműködhettünk egy nagy múltú, tradicionális egyesület életben tartásában, s a két év alatt megnyert 3 érmünket büszkén őrizzük meg emlékezetünkben”
KKC INFO
|
|
Nyílt levél a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez 2. |  | Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Szövetségi Tisztségviselők!
Március végén, a Sport Állandó Választott Bíróság klubunkat hátrányosan érintő döntése után nyílt levélben fordultunk Önökhöz, hogy választ kapjunk a bennünk megfogalmazódott kérdésekre, ellentmondásokra.
|
|
Sajtóközlemény |  | A Polaroid – Lami - Véd Körmend kosárlabda csapata – a Magyar Kupa négyes döntőjét követően – vasárnapi nappal szerződést bontott Peter Stahl vezetőedzővel, közös megegyezés alapján. Szintén távozik a klubtól két amerikai kosaras, Chris Rodgers és Peter Mulligan is. A szakember és a játékosok távozása nem jelent a klub számára plusz kiadást.
|
|
Interjú Peter Stahl-lal a Körmend Vezetőedzőjével |  | Jön a Final Four! Az utolsó lehetőség az idén?
Jól felkészültünk és mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a kupát.
Negatív a mérlege a bajnokságban és pozitív a kupában. Minden szurkoló azt kérdezi, remélhet e győzelmet egy ilyen rossz bajnoki sorozat után.
Teljesen magabiztos vagyok. Sok időt tudtunk edzésre fordítani s ezt az időt jól használtuk ki. A múltra most nem tekintek, csak a jövő érdekel és ez a Final Four. Hiszem, hogy meg fogjuk nyerni.
Készült-e Ön vagy a csapat valamilyen speciális taktikával, vagy ez is csak egy meccs a sok közül?
Egy hét alatt sok dolgon tudunk javítani és készültünk az FF-re. Természetesen az ellenfeleket is elemeztük s pár speciális taktikát is kidolgoztunk.
Körmend összetartó közösség. A játékosok és a szurkolók már sokszor egymásra találtak. Lehetségesnek látja e, hogy Ön és csapata egymásra találnak, s mint egy család küzdenek a közösségért?
A Csapat jelenleg nagyon zárt és jó közösséget alkot. A szurkolók sok negatív élményt éltek át és itt az ideje a Csapatnak törleszteni valamit a szurkolók felé. A csapat hozzáállása pozitív, együtt dolgozunk egymásért.
Mit tippel a hétvégére?
1-2: Körmend – Pécs
3-4: Falco – Szolnok
Megkérdeztük Ferencz Csabát a Körmendi Klub Csapatkapitányát is.
Hétvégén megrendezésre kerül a négyes döntő. Így csapatkapitányként hogy látod, milyen volt a hangulat a felkészülés alatt.
A csapat körül alapvetően nem túl rózsás a hangulat, ennek ellenére úgy érzem elég optimizmussal, megfelelő felkészültséggel, és lendületesen futunk neki a hétvégi megmérettetésnek. Vizsgáltuk a Falco játékát, gyakoroltunk új figurákat, amiket élesben is megfelelően tudunk majd kamatoztatni a szombathelyi csapat ellen.
Mit tippelsz?
Döntő: Körmend - Pécs
KKCinfo
|
|  |
|
|
|
| PECS | 26 | : | 19 | - | 7 | | 2122 | - | 1832 | | PAKS | 26 | : | 19 | - | 7 | | 2210 | - | 1927 | | ALBA | 26 | : | 19 | - | 7 | | 2338 | - | 2076 | | DOMB | 26 | : | 17 | - | 9 | | 2152 | - | 2044 | | ZALA | 26 | : | 17 | - | 9 | | 2216 | - | 2137 | | SZOM | 26 | : | 16 | - | 10 | | 2383 | - | 2242 | | SOPR | 26 | : | 15 | - | 11 | | 2235 | - | 2131 | | SZOL | 26 | : | 15 | - | 11 | | 2013 | - | 1970 | | KMET | 26 | : | 14 | - | 12 | | 2047 | - | 1970 | | KORM | 26 | : | 10 | - | 16 | | 2114 | - | 2225 | | KVAR | 26 | : | 9 | - | 17 | | 2061 | - | 2127 | | NYIR | 26 | : | 9 | - | 17 | | 2170 | - | 2241 | | DEKE | 26 | : | 3 | - | 23 | | 1921 | - | 2444 | | E-NTE | 26 | : | | - | 26 | | 1846 | - | 2462 | Nem hivatalos tabella, pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredményeket nem veszi figyelembe. |
|
|
|
|
|